Még 12-t kell aludni...

Tegnapelőtt, a 8. vagy ilyesmi búcsúbulimon Judit a fülembe ültette a blogarat.

Sosem volt még ilyenem, nem is nagyon olvasom más blogját sem, hacsak valaki egy-egy bejegyzésre itt-ott külön fel nem hívja a figyelmemet. ...nem is mindig vagyok benne biztos, hogy érdemes ilyesmikbe energiát fektetni, hát kit érdekel, hogy mit csinálok nap mint nap? Most viszont más a helyzet. Elköltözöm egy olyan országba, ami épp csak annyira van messze, hogy este nem dönthetek úgy (de még reggel sem), hogy na most beülök egy sörre a srácokkal a Libellába, vagy hogy lemegyünk Zsuzsival a Fészekbe Supernem vagy Mocsok1Kölykök koncertre.

Skóciában még nincsenek barátaim, csak a 70%-os melóm van és egy laptopom. ...és a magyar nyelvű kommunikációm ki fog merülni az időnkénti Skype csetelésekben. Viszont ott lesz velem a kedvesem, aki miatt érdemesnek találtam hátrahagyni a múltat, az aggódó de lelkesen támogató családomat, a fantasztikus barátokat, a felújított lakásom melegét és kényelmét, Gyöngyike muffle-jeit és a hatalmas LCD tévémet, ami előtt annyit GH3-aztunk Gyuszival. Új kalandok várnak, biztos nem is akármilyenek. Craig már bizonyított többek között Erdélyben, ahol az éj sötét leple alatt vámpírvadásztunk, Párizsban a Disney Land-ben, ahonnan nem lehetett volna egyikünket sem kitoloncolni zárásig és Luxorban, ahol elsétáltunk együtt a hegyeken át a Királyok völgyébe és elviseltük esténként a helyi fals duettet. (Ha tudnám, hogy engedheti meg magának egy 5 csillagos hotel, hogy minden este egy olyan páros "szórakoztatja" a vendégeket, akik megjelenésekor az asztalok felétől felállnak az ott vacsorázók-beszélgetők?! ...biztos a főnök fia.)

Na jó, visszamenőleg nem megyek inkább most részletekbe, ez most egy új kezdet és előre kell nézni, nem-e? Légyen hát eme blog híd és csatorna hozzátok, drága barátaim (beleértve a családot is). Remélem, szolgálhatok érdekességekkel és élvezitek majd kis gondolatcsomagocskáim megfogalmazmányait. Jó utat én, majd még jövök!