Anyák napja

Itt vasárnap volt anyák napja. Ennek már csütörtökön érezhettem a fontosságát, mikor is Onie-val és Ally-vel találkoztam.

Onie húga, Carrie hívott meg minket vacsorára. Eredetileg úgy volt, hogy "balkezes bandázás" lesz - Ally és Carrie is balkezesek, ráadásul mindketten hús- és mindenevők, akárcsak jómagam, úgyhogy mikor legutóbb együtt vacsorázott az egész nagy család, és a "májas" megjegyzéseimre mindenki más csak fintorgott, elhatároztunk, hogy alapítunk egy klikket, és összejövögetünk olyan tevékenységek végzésére, amikért a párjaink nem lelkesednek (terveink között szerepel a máj evés, a mikrohullámú sütőben pattogatott kukorica és a whiskey kóstolgatás - utóbbira mondjuk fogékony volna Carrie holland barátja, Jan is és Craig is, de nehogy már ne legyen mi miatt irigykedniük az összejöveteleinkre ;-)). Szóval múlt csütörtökön lett volna az első banda találkozó, de aztán úgy alakult, hogy mégis kiterjesztettük a társaságot, és velünk tartott Jan is, aki akkor két napja érkezett meg Edinburgh-ba, Onie is, akinek igazából már csak néhány hete van a szülésig, ergo minden estét igyekszik kihasználni szocializációs szempontból, amíg teheti, és Ben, Carrie főbérlője/cimborája, aki egy nagyon szimpatikus, közvetlen (ez itt elég kivételes tulajdonság) fiatal orvos srác. A máj helyett, amit én sütöttem volna (hű, jut eszembe, Brianke, hogyan kell azt a békönbe göngyöltet csinálni, azt hiszem, azzal nyerő lennék), a tömegre való tekintettel Carrie főzött valami curry-s brokkolis karfiolost, meg valami csirkés miezmást. Mindkettő nagyon fincsi volt. Igazán kellemes este volt, rengeteget röhögtünk, és a családi ügyekről egyetlen árva szó sem esett, ami kifejezetten kötetlen barátivá tette a hangulatot elejétől a végéig.

Nade szóval hazafelé menet Onie a kezembe nyomott 3 sziporkázó csilli-villi könyvecskét, hogy azokat hozzam el Freya-nak, mert kell neki az anyáknapi ajándékokhoz, de úgy vigyázzunk rájuk, mint a szemem fényére, és vasárnap kéri őket vissza. Marha frankó könyvek, az egyszer bizonyos, az egyik tündérek, a másik sellők, a harmadik vegyes témájú rajzok (kastélyok, torták, Csipkerózsika ágy, stb.) és kreatív figurák alkotását tanítja lépésről lépésre. Alig vártam, hogy végre kipróbálhassam őket, nagyon egyszerűnek tűntek a kis projektek a könyv alapján. A kedvencem pl. egy olyan sellő, aminek a haltestét alufóliából kell kivágni. És ez így magában még semmi, a fólia úgy lesz pikkelyes 3D-s hatású, hogy a kivágás és ragasztás előtt rásimítjuk egy sajtreszelő kislyukú oldalára. Állati jól néz ki! Szombaton reggel elmentünk Glasgowba Craig szüleihez. Az volt a terv, hogy Freya és én ott ebéd után legyártjuk az anyáknapi képeslapokat Onie-nak, és Sheena-nak (Craig édesanyjának). Abszolut benne voltam a dologban. Amint (mindenféle ürügyekkel) 15 percre magamra maradtam, azonnal neki is álltam a pepecselésnek. Mire a többiek visszatértek, már a sellő haját színeztem. Nagyon jól sikerült. Freya azonnal ki is vágta az alakot (alig ment ki egy kicsit néha a körvonalból, piszok ügyes egy kiscsaj), felragasztotta egy vastagabb rajzlapra, és teleszórta színes glitterekkel. ...de szerettem volna én is glitterezni... Na mindegy, így is klassz volt a munkamegosztás, én még csinálhattam hópehely szoknyájú tündérkét, ami aztán szintén Freya vágott, ragasztott és glitterezett, aztán beleírhattam a képeslapok közepébe az üdvözlő szavakat, amiket Freya türelmesen lediktált majd a precizitást ellenőrzendő, vissza is olvastatott velem. Jó móka volt, és nagyon örültem, hogy részt vehettem ennek a fontos feladatnak a végrehajtásában, megtisztelt!

Amúgy egyre inkább úgy érzem, hogy Freya számít rám ilyen kreatív dolgokban, már készíttetett velem aqua gyöngyökből szívecskét és éhes hernyót (hát ez is egy olyan játék, amit elég nehéz megúnni), és már máskor is iratott le velem dolgokat.

Aztán a könyvek vasárnap Freyával együt visszakerültek Onie-hoz, aki nagyon örült a szép képeslapnak (egy szeme sem rebbent és mosolya sem görbült, amikor meglátta az én kézírásomat a lapon). A nagyi is nagyon örült a sellőjének, és én is boldog voltam, hogy a két kötelező alkotás után Freya elvesztette a lelkesedését, és végre kibontakozhattam, és készíthettem egy TEJESEN saját képeslapot is. ...amit aztán azt hiszem Craig húga, Linda kapott meg a kisfiaitól :-).

Március 13-15: Whitby és Thorner

Múlt hétvégén tettünk egy nagyobb túrát, már péntek reggel elindultunk Thornerbe (egy kis faluba York közelében) Onie nagynénjéhez - mondom, hogy ez a család igazán különleges, Onie kötődik Craig szüleihez, Craig pedig Onie hozzátartozóihoz, mintha csak a saját rokonaik lennének. Az út kb. 4,5-5 óra hosszú, tettünk is egy pihenőt egy Whitby nevű kis tengerparti városban, ami igazán egy gyönygszem. Egy kedves házaspárnál szálltunk meg egy apró, de ízlésesen berendezett lila-magenta színű gótikus szobában.
A reggelt azzal indítottuk, hogy elmentünk futni. Én ritkán futok az edzőtermen kívül, és akkor is a saját tempómban, így duplán különleges volt ez a reggeli edzés: egy vadonat új helyen, a hajnali hűvösben kellett rohannom egy 2 méteres pasi után a homokban. Botrány! :-) A torna után szépen letusoltunk (az ajtóban összefutottunk a tulajjal, aki gondolom, elégedetten dörzsölgette a tenyerét, hogy "na ezek sem fognak mást enni, mint egy bögre müzlit meg 1-1 almát"). Miután felfrissültünk és megtisztultunk, egészségesen bezabáltunk angolosan. Craig viccesen adta le a rendelését: "Kérhetnék egy full vegetáriánus reggelit és hozzá két szelet bacon-t?" Simon, a tulaj meg se rezzent, hozta a pompás reggelit, hagyott minket enni, és mikor már csak kérődztünk és nyalogattuk az utolsó csepp kávéjainkat, elcseverészett velünk az időjárásról, a gazdasági válságról, a ház történetéről, és arról, hogy minden április végén van a városban egy goth fesztivál, amire messzi földről jönnek a fekete csipke ruhás lények és a kíváncsi bámészkodók. El is döntöttük, hogy mi is visszajövünk megnézni, milyen is egy ilyen, hátha még egy jó kis koncertbe is belefutunk. Reggeli után összekaptuk a cuccunkat, és sebtében körbejártuk Whitby-t. Hát, drága barátaim, ott mindenki vagy csámpásan, vagy csoszogva jár. Hosszasan tanulmányoztuk a népet, de sajnos nem találtunk kivételt rövid ottlétünk során. ...hátha a gótok majd kecsesen suhannak áprilisban.
Tettünk egy geocaching kísérletet is, de véletlenül rossz dombra másztunk fel (nem arra, ahonnan fényképezni kellett volna a találat érvényesítéséhez, hanem arra, amiről a fotót kellett volna készíteni - Craig olvasta el az útleírást, csak úgy megjegyzem). Nem volt időnk korrigálni, úgyhogy gyorsan kattintottam párat (ebből a szempontból aligha lehettünk volna jobb helyen, a rom és a temető igazán hangulatos fotótémát nyújtottak).
Ezt követően még visszamentünk a tengerpartra, ahol reggel futottunk, hogy azt a képet is megörökíthessem, és téptünk Thornerbe. Ebédre voltunk várva, de persze nem értünk oda. Szerencsére a nagynéni ismeri Craig-et, így valójában nem számított rá, hogy vacsora előtt megérkezünk. Amint megérkeztünk, egyből otthon éreztem magam, helyesbítek, úgy éreztem magam, mintha a nagyszüleimnél lennék. A birtok, ami tartalmaz egy lovardát 2 saját és jópár bérletért "tárolt" lovacskával, egy ebet és néhány macskát, a falu szélén áll, csendes, és ...hogy is mondjam, illatos. A házat a lélek tartja össze, de az a lélek olyan erős, mint az acél. A nagynéniről kb. 1 éve derült ki, hogy gyógyíthatatlan rákja van. Állítólag legfeljebb fél éve lehet hátra, de ez a nénit nem nagyon izgatja, viszi az üzletet, amíg bírja, a forgalom, a sokszínű és életkorú kuncsaftjai (akik mellesleg barátai is) pedig tartják benne a lelket és pörgetik. Pár percre rá, hogy beléptünk a házba, már be is fogtak mindkettőnket, én mosogattam, Craig porszívózni segített, este pedig már úgy borozgattunk együtt, mint régi jó barátok. Nagyon meghitt volt a hangulat, és míg ott voltunk, folyamatosan jöttek-mentek az emberek (és a lovak). Vasárnap ebéd után rögtön el kellett indulnunk, hogy estére hazaérjünk, de még délelőtt körbelovagoltuk a falut, dominóztunk a kőkerítésen, megpróbáltunk bála-gurító-versenyezni (meg sem bírtuk mozdítani a hatalmas gurigákat, nem hogy még haladjunk is velük) - csodálatos élmény volt. Remélem, még sokszor lesz alkalmunk hasonló élményben részesülni, mielőtt... de ebbe inkább bele sem gondolok. Mindenesetre legközelebb nem felejtek el ott is fotózni.

...csak mert annyi sok minden történik manapság

Kisütött a napocska, végre itt a tavasz, nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, és végre kimozdulnak még a magamfajta emberek is. Lassan egy egész hónap telt el, mióta utoljára jelentkeztem, pedig kaland az adódik bőven. A kedves olvasók szerencséjére viszont most csak azokat emelem ki, amik ennyi idő távlatából is élénken élnek bennem.

Március 7 - Nagycsaládi Összeröffenés
Valakinek eszébe jutott, hogy talán össze kellene hoznunk magunkat egymással, leginkább Freya örömére. Most, hogy Craignek is van egy biztos kapcsolata, nem olyan faramuci bandáznia Onie-val és Ally-vel (Freya édesanyjával és az ő férjével, aki mellesleg ugye nekem régi kedves cimborám). Szóval kitaláltuk/kitalálTÁK ezt a vacsorát. Eljött a két szülő a párjaival, a két nagyszülő (Craig szülei), és Onie húga, Carrie. Nem mondhatnám, hogy "feszületlen" volt a hangulat, de érezhetően mindenki értékelte az ötletet és az igyekezetet. Biztos vagyok benne, hogy lesz az eseménynek folytatása, ami talán jobban is fog majd sikerülni. Én személy szerint örültem, hogy kimozdulunk együtt, és kicsit szocializálhatok, mert őszintén szólva nem hozom az otthoni formámat - túl sokat dolgozom, és nem ismerek senkit, akivel ne Craig-en keresztül találkoztam volna. Mindenki kedves és barátságos volt mindenkivel. A legboldogabb persze Freya volt, hogy együtt lehetett egyszerre minden felnőttel, akit szeret, és az ő boldogsága akkor is elegendő motiváció lett volna mindenki számára, ha egy teremnyi tűzokádó sárkánnyal és cápával kellett volna együtt vacsoráznunk.

A skót szél, a papírsárkány és a Sün ujja
Épp aznap, mikor a fent említett vacsora koronázta a nap eseményeit, kezdődött a tavasz. A nap sütögetett, s bár fújdogált némi orkán erejű szellő, az, hogy a virágok már bontogatni kezdték szirmaikat és sem eső sem hó nem esett, elegendő alapot adott arra, hogy magunk mögött hagyjuk a város zaját, és járjunk egyet a ződben. Van egy klassz kis szikla-alakzat a város szívében, Artúr trónjának hívják. Jókat lehet mászkálni csakúgy körülötte mint rajta, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Szóval elvittük a gyereket sétálni, és miután kimászkáltuk magunkat, kitaláltuk, hogy van a csomagtartóban egy papírsárkány, aminek legutóbb összegubancolódott a kötele, mi lenne, ha kibogóznánk, és eregetnénk egyet? Repestem az örömtől, kicsi korom óta nem eregettem sárkányt. Kb. 7,5 perc alatt megoldottam a gordiuszi csomót, és már rohantam is a színes kis holmival a fűre. A sárkány fel is szállt. Mi az hogy?! Úgy repült, mintha menekülni próbált volna, de egyszercsak újabb csomóponthoz érkeztünk - a kis műanyag fogantyú, amire fel volt tekerve a vékonyka de erős madzag, engedett úgy 6 m-t letekeredni, aztán rántott. A szél, mint említettem, játszott. A madzag, mint említettem, erős volt. Az új gubanc viszont ott leselkedett. A szél volt az erősebb: eltépte a madzagot. Én reflexből elkaptam az elmenő véget, és akkor lelassult az idő kereke. Baromi nagy mázli, hogy megúsztam ennyivel, és hogy a sárkány sem repült világgá, mert elkapta egy közeli bokor (bár szegény pára büntetésül végül egy kukában landolt - "majd veszünk másikat, max 5£"), de a mai napig viselem balgaságom jelét: olyan mélyen belevágott az ujjaimba a zsineg, hogy még a körmöm is maradandóan sérült. Csoda, hogy nem vágta le a mutatóujjamat.

Március 10 - Névnap
Egy szavam nem lehet, tökéletes névnapom volt. Hajnaltól kezdve gongozott a telefonom, jöttek az sms-ek, a nagymamám pedig felhívott telefonon, hogy felköszöntsön. Kaptam e-maileket, FaceBook falfirkákat, alig győztem moderálni a fülig érő mosolyomat (állítólag az én koromban már vigyázni kellene a ráncaimra, vagy mi). Craig hamar rájött, hogy ez minálunk egész komoly ünnep, ennek megfelelően improvizált is nekem egy remek kis névnapi felhajtást. Először is nem hagyott dolgozni. :-) Megengedte, hogy elolvassam az e-mailjeimet, de amint kiderült, hogy nincs sürgős dolgom, segített lefaragnom az előző két hét alatt felhalmozott túlóráimból, és elvitt sétálni. Csudiszép idő volt, a virágok is egyértelműen kidugták már a kis fejecskéiket a bimbóikból. Átabllagtunk a városon, nézegettük az embereket, beszélgettünk, megterveztük a nap második felét. Először elmentünk Hangman-hez, Craig legjobb barátjához, ahol dartsoztunk, megnéztünk egy filmet, majd kettesben elmentünk egy marokkói étterembe vacsorázni. Ezt követően beültünk egy kellemes kis pub-ba, ahol már majdnem elaludtam, mikor is csatlakozott hozzánk Hangman és Kiki nevű kedves, indonéz felesége, aki közben szintén hazatért a munkából. Ők ketten újra felpezsdítették a hangulatot, és végül már tán 10 óra is elmúlt, mire elindultunk szépen haza. Azt hiszem, még lefekvés előtt megnéztünk egy epizódot a Supernatural-ből, hogy egészen kerek legyen a nap, aztán nyugovóra is tértünk.