Március 13-15: Whitby és Thorner

Múlt hétvégén tettünk egy nagyobb túrát, már péntek reggel elindultunk Thornerbe (egy kis faluba York közelében) Onie nagynénjéhez - mondom, hogy ez a család igazán különleges, Onie kötődik Craig szüleihez, Craig pedig Onie hozzátartozóihoz, mintha csak a saját rokonaik lennének. Az út kb. 4,5-5 óra hosszú, tettünk is egy pihenőt egy Whitby nevű kis tengerparti városban, ami igazán egy gyönygszem. Egy kedves házaspárnál szálltunk meg egy apró, de ízlésesen berendezett lila-magenta színű gótikus szobában.
A reggelt azzal indítottuk, hogy elmentünk futni. Én ritkán futok az edzőtermen kívül, és akkor is a saját tempómban, így duplán különleges volt ez a reggeli edzés: egy vadonat új helyen, a hajnali hűvösben kellett rohannom egy 2 méteres pasi után a homokban. Botrány! :-) A torna után szépen letusoltunk (az ajtóban összefutottunk a tulajjal, aki gondolom, elégedetten dörzsölgette a tenyerét, hogy "na ezek sem fognak mást enni, mint egy bögre müzlit meg 1-1 almát"). Miután felfrissültünk és megtisztultunk, egészségesen bezabáltunk angolosan. Craig viccesen adta le a rendelését: "Kérhetnék egy full vegetáriánus reggelit és hozzá két szelet bacon-t?" Simon, a tulaj meg se rezzent, hozta a pompás reggelit, hagyott minket enni, és mikor már csak kérődztünk és nyalogattuk az utolsó csepp kávéjainkat, elcseverészett velünk az időjárásról, a gazdasági válságról, a ház történetéről, és arról, hogy minden április végén van a városban egy goth fesztivál, amire messzi földről jönnek a fekete csipke ruhás lények és a kíváncsi bámészkodók. El is döntöttük, hogy mi is visszajövünk megnézni, milyen is egy ilyen, hátha még egy jó kis koncertbe is belefutunk. Reggeli után összekaptuk a cuccunkat, és sebtében körbejártuk Whitby-t. Hát, drága barátaim, ott mindenki vagy csámpásan, vagy csoszogva jár. Hosszasan tanulmányoztuk a népet, de sajnos nem találtunk kivételt rövid ottlétünk során. ...hátha a gótok majd kecsesen suhannak áprilisban.
Tettünk egy geocaching kísérletet is, de véletlenül rossz dombra másztunk fel (nem arra, ahonnan fényképezni kellett volna a találat érvényesítéséhez, hanem arra, amiről a fotót kellett volna készíteni - Craig olvasta el az útleírást, csak úgy megjegyzem). Nem volt időnk korrigálni, úgyhogy gyorsan kattintottam párat (ebből a szempontból aligha lehettünk volna jobb helyen, a rom és a temető igazán hangulatos fotótémát nyújtottak).
Ezt követően még visszamentünk a tengerpartra, ahol reggel futottunk, hogy azt a képet is megörökíthessem, és téptünk Thornerbe. Ebédre voltunk várva, de persze nem értünk oda. Szerencsére a nagynéni ismeri Craig-et, így valójában nem számított rá, hogy vacsora előtt megérkezünk. Amint megérkeztünk, egyből otthon éreztem magam, helyesbítek, úgy éreztem magam, mintha a nagyszüleimnél lennék. A birtok, ami tartalmaz egy lovardát 2 saját és jópár bérletért "tárolt" lovacskával, egy ebet és néhány macskát, a falu szélén áll, csendes, és ...hogy is mondjam, illatos. A házat a lélek tartja össze, de az a lélek olyan erős, mint az acél. A nagynéniről kb. 1 éve derült ki, hogy gyógyíthatatlan rákja van. Állítólag legfeljebb fél éve lehet hátra, de ez a nénit nem nagyon izgatja, viszi az üzletet, amíg bírja, a forgalom, a sokszínű és életkorú kuncsaftjai (akik mellesleg barátai is) pedig tartják benne a lelket és pörgetik. Pár percre rá, hogy beléptünk a házba, már be is fogtak mindkettőnket, én mosogattam, Craig porszívózni segített, este pedig már úgy borozgattunk együtt, mint régi jó barátok. Nagyon meghitt volt a hangulat, és míg ott voltunk, folyamatosan jöttek-mentek az emberek (és a lovak). Vasárnap ebéd után rögtön el kellett indulnunk, hogy estére hazaérjünk, de még délelőtt körbelovagoltuk a falut, dominóztunk a kőkerítésen, megpróbáltunk bála-gurító-versenyezni (meg sem bírtuk mozdítani a hatalmas gurigákat, nem hogy még haladjunk is velük) - csodálatos élmény volt. Remélem, még sokszor lesz alkalmunk hasonló élményben részesülni, mielőtt... de ebbe inkább bele sem gondolok. Mindenesetre legközelebb nem felejtek el ott is fotózni.