A felkelő Sün háza

Nem így akartam kezdeni ezt a bejegyzést, de a ma reggel történt dráma után meg kell jegyeznem, hogy ha szeptember végéig nem kezdünk el komoly lépéseket tenni annak érdekében, hogy itt hagyjuk ezt az átkozott lakást, én fogom magam és hazaköltözöm.

Na de térjünk vissza a kiindulóponthoz! Amikor februárban idejöttem Skóciába, nem volt semmim a laptopomon, a WII-n, egy maroknyi CD-n és egy bőröndnyi ruhán kívül. Nem is mertem volna több cuccot kihozni, mondván, hogy ha nem sikerül a 3 hónapos próbaidő, zökkenőmentesen szépen haza is hordhatom az irhámat. Kegyetlen idők voltak abból a szempontból, hogy sokkal nehezebb volt így elfogadtatnom magam Freyával, akinek a szemében én csak egy betolakodó lehettem.

Ezzel szemben akkortájt még bennem is élt bűntudat, hogy szegény kislánynak elveszem az életterét az apjával együtt, szóval sokkal nagyobb hajlandóságot mutattam arra, hogy meghunyászkodva, elégedetten tengessem napjaimat, melyek során ha Freya nálunk volt én a nappaliban aludtam a kanapén (ez kb. 9-11 nap per hónap).

Ennek a felállásnak (illetve lefekvésnek, hogy pontosan fogalmazzak) egy nem mellékes velejárója az, hogy amikor a gyermek hajnali 6:30-kor felébred, kijön a nappaliba, leül a kanapéra és mesét néz a tévében. Ez természetesen az apját, aki a hálóban egyedül terpeszkedhet a franciaágyon, nem nagyon zavarja, nekem viszont minden egyes alkalommal, mint egy vesztes hadvezérnek csata után, össze kell szednem magam félálmomban, átadni a terepet a hercegnőnek, és bekullogni apa mellé a hálószobába. Ha úgy vesszük, ez nem egy rossz áldozat, hisz az ember összebújhat a szerelmével egy pár percre, mielőtt végleg fel kell kelni. De valljuk be őszintén: meddig lehet egy ilyen állapotot feszültségmentesen fenntartani?

Telt, múlt az idő, és meggyőződtünk róla, hogy minden nehézség és kevés négyzetméter ellenére is kompatibilisek vagyunk Craiggel. Ekkor én májusban hazarepültem egy jutalomútra. Én szívesebben emlékszem vissza az otthon töltött napok estéire, amikor rég nem látott barátaimmal és rokonaimmal bandázhattam, de büszkén jelentem, hogy emellett a nappali órákban komoly lépéseket tettem azügyben is, hogy a jövőmet zökkenőmentesítsem. Nekiálltam albérlőt keresni és vevőt az autómra, kiürítettem a lakásomat (vagy olyasmi - lásd a részleteket az előző bejegyzésben), GBP számlát nyitottam, megpróbáltam kártya-függetleníteni a telefonomat, egyszóval kezdtem elvarrogatni a Magyarországhoz fűző redundáns szálakat és erősítgetni az új életemhez szükségeseket. Május végén Craig utánam jött, így hivatalosan, személyesen is bemutathattam a szüleimnek (nem csak Skype-on), majd fogtunk egy Toyota Corollányi személyes holmit és megindultunk vele Edinburgh-ba.

Na ez már egy kétélű kard. Íme itt vagyok a kedvesem legénylakásában, végre olyan holmik is körülvesznek, amik hozzám tartoznak: a Supersrácok most itt ölelgetik egymást egy darabig ezen a falon, a saját böszme nagy képernyőjű tévémben nézegethetem a Szaffit és a Kockás fülü nyulat, vagy akár a Született gyilkosokat MAGYARUL. Több, mint 2 pár cipőm fekszik halomban a szekrényben, és a saját sünis szent grálomból iszom reggelente a tejes kávémat. Eszményi. De! Ez a lakás még egy embernek is kicsi, ha az az ember történetesen egy magára valamit adó nő, hát még 2,5-nek. A kanapé mögött, amin - ismét kihangsúlyozom - a Freyás éjszakákon hálni vagyok kénytelen akkora a kupi, hogy nem is merek odanézni.

A hálóban nincs nagy villany, a fürdőszobában pedig nincs kicsi a tükör fölött. Nevezzen bárki nagy igényűnek, de azért ezt a lehetőséget igen nagyra becsülném, amikor hébe-hóba kifestem a szemem. A fürdőszoba továbbá nem zárható, és nincs benne se szekrény, se polc (se szemetes). A tükör párkányán ugyan elférnek egy pohárban a fogkefék, de aki ahhoz van hozzászokva, hogy egyéb toalett holmit is az erre legmegfelelőbb helyiségben tároljon, annak biztosan legörbül az ajka, ha meglátja a lehetőségeket - illetve azok hiányát.

A ruháim tárolására is csak egyetlen polcom adatik és egyetlen akasztós szekrényen és kb. 15 vállfán osztozunk hárman. A fehérneműimet és az ékszereimet jobb híján az ágy alatt tartom, a kabátomat pedig (amit itt északon nyáron is használnom kell) vagy a szék hátára terítem, vagy a porszívó és a vasalódeszka között tartok felakasztva egy keskeny szekrénykében. Ezen kívül viszont folyton kerülgetni kell két biciklit, és a gyerek szanaszét hagyott játékait. Na de ha két ember szereti egymást...

...akkor azok megbeszélik, hogy ez az állapot nem tartható sokáig. És meg is egyeztünk még a próbaidő során, hogy őszig elhúzzuk innen a csíkot. Freya önmagában is megérdemelné 6 éves nagylány létére, hogy ne kelljen egy szobában aludnia az apjával, és berendezhessen egy kis kuckót a saját ízlése szerint. Én szerintem szintén megérdemelnék egy tiszta lapot. Addig nem fog egyenlő felnőttként kezelni a "mostohagyerkem" (most komolyan, nincs erre valami normális szó magyarul? Olyan kegyetlennek érzem magam ezzel a címkével.) ...szóval addig amíg ez a lakás a "Daddy's house", nincs sok esélyem. Freya anyukája, Onie és a férje Ally a legjobb példák, ők is összeköltöztek egy új, semleges helyre, amint tehették, és az most "Mommy and Ally's house". Én is akarok egy "Daddy and Sünci's house"-t. ...meg egy nagy kertet egy kutyával és egy zárható szobát, tőlem lehet az a WC is, csak legyen hova menekülnöm, ha már zsong a fejem.

Na és hazajöttünk ebből a horribilis nyaralásból, és nekiláttunk házat keresni. De komolyan: pénteken éjfélkor megérkeztünk, szombaton körülnéztünk az Interneten, és vasárnap már el is mentünk megnézni 3 vidéki ingatlant. Miután körvonalazódott bennünk, melyik környék tetszett mindkettőnknek legjobban, szűkítettünk a keresésen, és szerdára már kaptunk is egy hivatalos időpontot a kiszemelt ügynökségtől, hogy közelebbről is megnézzünk egy házikót. ...hát basszuskulcs! Szerelem első látásra. 3 szobás frissen felújított ház, még érezni a festék szagát. A ház mögött zöld, jól gondozott, privát kertecske, mögötte dimbek-dombok, melyeken (pont hallótávolságon kívül) fekete pofájú bolyhos báránykák legelésznek. Úgy el voltunk ragadtatva, hogy hazafelé menet megálltunk az út szélén mosolyogni és kacarászni. Másnap elmentünk az ügynökség irodájába, kitöltöttünk egy raklap formanyomtatványt és szóban lefoglalóztuk a házat.

És erre másnap, pénteken jött a hideg zuhany. Reggel 9-re idehívtunk egy másik ingatlanügynökségi képviselőt, hogy nézze meg a lakást. Az üzlet ugyanis attól lenne kiváló, hogy ezt a lakást kiadjuk, így a ház bérleti díjára már csak az ebből befolyó összegen felüli pár fontot kellene leperkálni. ...gondoltuk mi. Igen ám, de mielőtt ezt a lyukat kiadhatnánk, az ügynökség szerint be kell szereznünk egy valami villanyászati bizonyítványt, energiatakarékossági nyilatkozatot, be kellene jelentkeznünk bérbeadónak az önkormányzatnál zsilliárt pénzért, az ügynökségnek fizetni kiszállási díjat, a bérleti díj után fizetni bérbeadási adót, végül pedig (nehogy azt higgyük, hogy így ezt a lakást kivennék) vegyünk még legalább egy mosogatógépet vagy egy fagyasztót, az manapság minden bérlő számára alapigény, és hát nem kerül sokba egy-egy ilyen berendezés. Valóban nem kerül sokba, ha van rá az embernek pár száz fontja, de nekünk most nincs. Szóval osztottunk-szoroztunk, és kiderült, nagy vakmerőség lenne belevágni a költözésbe. Úgyhogy most itt vagyunk.

Na és akkor kitaláltuk, hogy valahogy megoldjuk ezt a személyes tér dolgot magunk között, házon belül. Megegyeztünk, hogy az én helyzetemen mindenképpen javítana, ha legalább apával együtt aludnék (a nyaralás alatt ezt már úgyis megszokta Freya). Legyen hát úgy, hogy Freya megkapja a hálószobát, amin belül megpróbálunk leválasztani egy sarkot, ami csak az övé. Odagyűjtjük az összes játékát, ami eddig szerte-szana heverészett a lakásban, teleplakátolhatja az egyik falat Harry Potter poszterekkel, sőt, még egy paravánt is kaphat, ami mögött teljes diszkrécióra számíthat. Nagy volt az öröm és az elszántság.

Ugyanezen pénteken nálunk aludt Freya, úgyhogy frankón elő is készítettük a szobát: a kis asztalára felállítottuk Craig régi tévéjét, és megkapta a videolejátszót, így nem kell majd reggelente keresztülmásznia rajtunk, nézhet a saját szobájában, amit akar (a TV előfizetést már úgyis lemondtuk a forrásaink szűkössége miatt, úgyhogy a Ben10-t és a Szkubidút már amúgy is fújhatja ;-)).

Megjött Freya, meglátta az átrendezett szobát, és látszott rajta, hogy ragyog a boldogságtól. Még csillogós matricát is kaptunk a szívünk fölé a teljesítményünkért. Végre valami jó is történik!