Íme egy ritka gyöngyszem: illusztrált blog bejegyzés
Tegnap megint kirándulni voltunk, és kivételesen:1. nem felejtettem el fényképezőgépet vinni magammal
2. feltöltöttem a fényképezőgépet indulás előtt
3. nem volt gány idő, úgyhogy tudtam is klassz fotókat készíteni, és
4. emlékeztem is rá, hogy akarok fotózni.
A fenti körülmények már önmagukban elegendőek, hogy szavatolják a túra sikerességét, nemde bár? Az utolsó munkanélküli napjaimat éljük, holnaptól megint dolgozom, úgyhogy a hétvégén még kilélegeztük magunkat a friss levegőn, szerencsére az időjárás sem volt ezúttal ellenünk. Szombaton biciklizni mentünk. Nem mertünk túl messzire kerekezni, végig lógott az eső lába, és durván fújt a szél, viszont így is tettünk egy csoda szép körutat. Először bementünk a városba visszavinni 3 kölcsönzött DVD-t. Az a halálom volt. A mountain bike-ozást követően nem hittem volna, hogy valami ennyire elrettenthet, de a város nem a zsánerem. Annyi mindenre kell odafigyelni azon kívül, hogy az ember az út rossz oldalán közlekedik, és mint említettem vala, nekem még a kanyarodás is gondot okoz, hát még akkor a figyelmetlen gyalogosok, motorosok és autósok.
Szerencsére nagyobbrészt bicikliutakon tekeregtünk, az utolsó pár kilométer pedig a tengerpart mentén vezetett végig, ami kárpótolt a korábbi aggodalmakért.
Aztán tegnap, látva hogy már korán reggel vigyorog a napocska, elmentünk a nem túl távoli St Abbs-be kirándulni. A faluból ugyan nem sokat láttunk, de a túra pompás volt. Ameddig a szem ellát, gyönyörű sziklák, ameddig a láb elér, az a jól ismert de még mindig felfoghatatlanul tökéletes sűrű, buja zöld skót fű, az öblökben fodrozódó hullámokat partra vető tenger a hátán hajókkal és búvártanoncokat ringató motorcsónakokkal... eleinte igazán nehezemre esett haladni, annyira lenyűgözött a látvány. Csak ácsorogtam földbe gyökerezett lábakkal és memorizáltam a látványt.
Körbesétáltunk egy hegyi tavacskát, és egy borzasztó idegesítő legyektől ellepett régi világítótornyot. Ez utóbbi különösen izgalmas volt nem csak a legyek szüntelen zaklatása miatt, de attól is, hogy egy járatlan utat választottunk, mely során - mit ne mondjak - egy ponton nem kicsit tettük kockára az életünket. A kijelölt út épp csak hátulról engedte látni a világítótornyot, elhaladt mögötte, majd visszakanyarodva a parkoló fele ismét eltávolodott. Mi azért csak meg akartuk szemlélni az épület frontját is, így óvatosan leballagtunk a puha füves meredek lejtőn, és az épület fala mentén kerültünk vissza a gyalogútra.
Épp csak az épület fala jóformán konkáv módon emelkedett ki a sziklafalból. Én azt hittem, Craig már járt itt, úgyhogy bátran követtem, lábujjhegyen lépkedve a sziklafal kiszögellésein, miközben az egyik kezemmel valami műanyag hevederszerűségbe kapaszkodtam az épület falán, míg a másikkal próbáltam elhajtani a legyeket. Craig csak akkor merte bevallani, hogy kicsit túl vakmerő volt ezzel a kerülő útitervvel, mikor már ismét biztos talajon jártunk és magunk mögött hagytuk a legyek többségét is.
Mindenesetre nem ez volt az aznapi egyetlen vakmerősége. Sétánk hátralevő részében elhaladtunk még egy-két csorda ártalmatlan birka mellet. Csodálatom ezek iránt az ostoba állatok iránt képtelen szűnni. Annyira lenyűgöz, ahogy a bolyhocskák tökéletesen belepasszolnak a tájképbe, ahogy ezek a szívós állatkák még a legzordabb időkben is békésen legelésznek még olyan helyeken is, ahol fű sem nő, ugyanakkor legyenek bár százan egy kupacban, megrettennek a legártalmatlanabb járókelőtől is, és fejvesztve kocognak fegyelmezetten egy irányba. 
Szóval gondtalanul keresztülsétáltunk néhány birkacsordán, készítettem még pár fotót egy újabb érdekes tengerparti sziklaképződményről, aztán légvonalban elindultunk a kocsi felé. Utunk egy körbekerített marhalegelőn vezetett keresztül. Na már most a marhák nem egészen olyan békés állatok, mint a birkák. Ezen felül ahogy a legelő közepén mindketten megállapítottuk, aggasztóan magas létszámban lézengtek körülöttünk a tőgyetlen egyedek. Minden bikaszem ránk tűnt szegeződni, és - nem hazudok - a kezdeti helyzetfelmérés után az egyik bátor lény elindult egyenesen felénk. Ő valószínűleg felkelthette a többi bika érdeklődését is, mert mire hanyatt-homlok rohanva elértük a kerítést és átmásztunk rajta, közel 10 pár bikaszem nézett velünk farkasszemet. Huhh, ezt megúsztuk.
No comments:
Post a Comment