Hegymászás?

A napokban egészen kitűnő idő volt, úgy döntöttünk, kimozdulunk egy kicsit a lakásból és elmegyünk kirándulni. "Szerencsénkre" munkanélküliként nem voltunk hétvégéhez kötve, amint 1 óránál hosszabb ideig nem takarták el felhők a napot, behajigáltunk sátrat, hálózsákokat, váltás ruhát a csomagtartóba, és uccu neki, útra keltünk. Csütörtök késő délelőtt volt. Edinburgh-ban forgalmi dugó, városon kívül sávelhúzás, útépítés, aztán nem találtuk a kempinget... na szóval egész nap mentünk, de legalább a nap végig ragyogott. Este 7 volt, mire felállítottuk a sátrat és befészkeltük magunkat.

Fura érzés volt a sátorban: nem Zsuzsi feküdt mellettem, nem estek rajtam keresztül részeg szigetelők vagy EFOTT látogatók, és kintről csak tücsökciripelés hallatszott be (valamint k.b. egy órán át egy átok kölök nyávogása, amire nem szívesen emlékszem vissza).

Másnap reggel mikor relatíve üdén felébredtem nem fájt a fejem, viszont szét kész volt a hátam. Ez is egy fura állapot volt, úgy látszik, nagyon egyirányú reflexióim vannak a sátorlakásra. Kilépve a friss levegőre muslicák sűrű felhője lepett el minket, s egyidejűleg a sátrat is megszállták: ezzel eldőlt, hogy felkelünk és indulunk. Az itteni muslicák gyilkos kis lények, még nem döntöttem el, hogy rosszabbak-e, mint az otthoni szúnyogok, de szoros a verseny a két faj között elviselhetetlenség kategóriában.

Az eső már békésen szemerkélt, mire összecsomagoltuk a sátrat a benne hancúrozó muslicákkal. Nem volt sok választásunk: ha már elautókáztunk ilyen messzire, megmásztuk a Mt Schiehallion-t. Február óta vártam erre az alkalomra. Nem rég olvastam egy Bill Bryson könyvet "Majdnem minden rövid története" címmel, melyből megtudtam, hogy 1772-ben Nevil Maskelyne és Charles Hutton ennek a geometriailag nagyon szabályos alakú skót hegynek a tömegmeghatározása segítségével állapították meg a Föld átlagsűrűségét, a g gravitációs állandó értékét, mellesleg munka közben feltalálták a szintvonalakat. Nagyon kíváncsi voltam erre a szabályos hegyre közelebbről is - előző nap megbizonyosodtam a kocsiból kitekintve, hogy valóban precíz egy kis kiszögellésről van szó. Egy 1083m magas kis kiszögellésről.

A mászás ugyanakkor eléggé lehangoló volt. Valójában ha nem lett volna olyan borzalmas az idő (az eső egyre vehemensebben zuhogott és a szél is orkán erejűvé erősödött), észre sem vettük volna, hogy hegyet mászunk. 3 óra alatt megnyomtuk a túrát amiről azt hittük, hogy majd a fél napunkat lefoglalja. Az útvonal úgy ki volt építve, hogy már csak a mozgássérült felvonó hiányzott a terméskő lépcsők mellől. Na szóval kivételesen nem panaszkodtunk a mocsok időre, ami miatt a hegymászás expedíció jellegűvé avanzsált. A csúcsra érve pedig ugyanúgy s#@rrá áztam és nem láttam semmit, mint tavaly a Fujin, ergo tőlem aztán a Schiehallion egy óriás szörny! ...és persze egy árva fotót nem sikerült készítenem, ami ezt cáfolhatná.

Mikor hazaértünk, még mindig szitált az eső, úgyhogy az összes cuccunkat a 3,5 négyzetméteres nappaliban voltunk kénytelenek kiteregetni száradni - de még a nyirkos-sáros sátor és a csurom víz kabátok és nadrágok között is boldogan döngicséltünk: kimozdultunk, kirándultunk! ...természetesen másnap reggelre kisütött a nap és a következő szabadtéri programunkig egy csepp eső sem esett.