Az első hétvége - beköltözés

Lassan egy hete lesz, hogy elköltöztem hazulról. Egyrészt olyan, mintha csak tegnap indultam volna el, másrészt viszont már egy csomó dolog történt azóta.

Szerdán tulajdonképpen már annyira késő volt, mire megérkeztem, és olyan fáradt voltam, hogy épp csak annyi időt töltöttem ébren, hogy kivettem a kedvenc Éva/Ildikós pizsimet a bőröndömből, kibontottuk Raffi ajándékát, koccintottam egy pohár Peti/Nóris borral a megérkezésem örömére Craiggel, és aztán mentünk is aludni.

A csütörtök volt az igazi beilleszkedés kezdete. Órákig hadakoztunk szinkron és aszinkron módokon egyaránt Román Gáborral, hogy a (számomra) új HP laptopot kifogásolhatatlan közreműködésre bírjuk. Amint ez megtörtént, máris olyan simán ment a távmunka, mintha világ életemben így dolgoztam volna. Estére mondjuk eléggé lelassultam, ami egyaránt volt köszönhető annak, hogy még nem egészen pihentem ki magam, mint annak, hogy velünk volt Freya is, akinek köszönhetően - erre aznap rájöttem - sokat fogok tudni fejleszteni a (nem létező) multitaskolós képességeimen. Édes volt a kislány. Craig megkérte, hogy míg ő elmegy bevásárolni, csendben nézze a mesét, és ne zavarjon engem, mert dolgozom (addig ugyanis lelkesen kommentálta nekem, hogy ki kivel van a mesében, és hogy el fogják vinni az ufók először a férjet, aztán a feleségét, de aztán majd a fiuk megmenti őket). Freya értett a szép szóból, és csak a szemem sarkából láttam, hogy néha felém sandít, hogy még vadul dolgozom-e, vagy már végre beszélhet. Egyetlen egyszer szólított meg, akkor is bocsánatot kérve, hogy adnék-e neki egy pohár tejet. Hát nem édes?

A péntek viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen telt, délután kóboroltunk pár órát a városban, miközben hosszasan beszélgettünk a világ kisebb-nagyobb dolgairól, este pedig beültünk egy helyi pub-ba, ahol 2-2 sör mellett hosszasan elbeszélgettünk az élet apró-cseprő ügyeiről. Olyan érzés volt, mintha már ezer éve itt laknék, és mintha mindig is így töltöttük volna a közös péntek estéket. Jó volt egy kis lazulás és semmit tevés, bár abban sikerült a nap folyamán határozottan állást foglalnunk, hogy a hét végére hivatalosan is be kell költöznöm a lakásba, hogy felhőtlenül élvezhessem az edinburgh-i életet.

És a hétvége tényleg ebben a jegyben telt. Kiürítettünk egy teljes szekrényt, halálra ítélve Craig doktori disszertációjának teljes raklapnyi előkészítő munkaanyagát - egyetlen végtelenül megható levél fénymásolatát leszámítva. A levelet egy katona írta a feleségének a frontról. Érezte, hogy a másnap reggel egy olyan helyzetbe kényszeríti a zászlóaljat, amiből nem valószínű, hogy élve visszatér. ...bárki. Elbúcsúzott szerelmétől és rajta keresztül gyermekeitől, és ahogy sejtette, másnap nem is tért haza a frontról. Craig megmutatta és felolvasta a levelet, furcsa volt látni egy múlt század eleji kézírást, mintha csak tegnap fogalmazódott volna. Vajon mi történt később a feleséggel és a gyerekekkel?

Szóval helyet csináltunk a ruháimnak, még az IKEA-ba is elmentünk, hogy egy olcsó megoldással külön rekeszekben tárolhassam a zoknikat és harisnyákat, mint otthon. Szinte egész nap vásárltunk, és - bár nem költöttünk sokat - mindent szabad volt megvenni, amit megkívántam. Vettünk muffin sütő tepsit, botmixert, vágódeszkát, teflon bevonatú serpenyőt (decemberben megpróbáltam rántottát sütni Craig régi serpenyőjében - először megszeppent, hogy mennyi olajat használok, aztán pedig én keseredtem el, hogy a tojás 1/3-a nem volt hajlandó megválni a serpenyőtől, még hosszas kapirgálás ellenére sem, ezt pedig én tarthatatlan állapotnak értékeltem), evőeszköz szortírozó rekeszeket, ékszerdobozkát, csak cipőtartót nem találtunk olyat, amilyent szerettünk volna. ...na jó, a muffin kellékek megvétele nem is volt akkora áldozat, ha azt vesszük, hogy a végtermékek szinte kizárólagos fogyasztója Craig lesz, lévén hogy én nem szeretem az édességeket, de azért annak örülök, hogy nem kötött bele, vagy nézte rossz szemmel, hogy már az első hétvégén átrendezem és újra felszerelem a konyháját.